Leképezés

Kétségbeesetten kutatom a földre hullott szilánkok közül azt, ami pont beleillene a múlt éjszakába. Ezerszer felírtam már vérrel a falra, mi történt pontosan, mégsem érzem élethűnek. Valami hiányzik.

Valami megfoghatatlan, ami jobb esetben is rémálomba ringat éjszakánként. Valami hozzád tehervagonként kapcsolódó semmiség, amit magamban nem találok, mióta rájöttem, hová dugtad előlem a jobbik személyiségemet.

Tele van a szekrényem a vágyaiddal.

Mégis a tükröt törtem darabokra, mikor realizáltam, mennyire elhagytam magam körülötted. Azóta is benned keresem magamat. A visszatükröződő darabok egyesével világítják meg a részeket, amik akartam lenni a szereposztás előtt. Ha mögém állnál, talán a sötétség kielégítené az űrt, ami eltorlaszolja régi álmaimat előlem.

Tele van a szekrényem a vágyaiddal.

Egyesével hajtogattam be őket pár hete, közé ragasztottam az elmulasztott, halandó pillanatokat. Nemrég ajándékoztad őket a bennem lévő mondatoknak, hátha halkabban hallod majd, mennyire nem lenne szükségem rád, ha én magam nem bújnék szavaid közé minden másodpercben. Mégis itt vagyok.

Kicsomagolom legszűkebb érzéseimet és beékelem a fa repedései közé, mert sose akarok szabadulni attól, amit nem adtál meg nekem. Ami sosem lehettem, amikor újra és újra megpróbáltam összeolvasztani magam egy egésszé.

De valójában nem te vagy a fontos. Nehogy elhidd álomittas szavaim, ebbe a képlékeny hazugságba szőve.

Pontosan ezért szedlek sejtjeidre minden pillanatban. Hogy kiválogathassam azokat a részeket, amikkel együtt több leszek a saját szememben magam előtt. Személyiséged fiókjait nyitogatom. Találok ollót és ragasztót, majd figyelmen kívül hagyom a felszakadó, figyelmeztető sóhajtást és felfedezek mindent ebben a pillanatban, ami szükséges, hogy túléljem a veled való szembenézést másnap.

Kivárom a hajnal meghasadását. Csak utána kezdek felkészülni a várakozásra, amikor a csendben szilánkokra szedem a hibáimat bennünk.

Remegő lélegzet, két másodpercnyi villanás az égbolton mire elkészülök a bennem rekedt kiáltással. Részegen kikotyogott titkaimmal és a hozzád kapcsolódó hiányérzettel együtt a takaród alatt hagyom. Majd az összes emléket darabonként megvizsgálva sétálok ki jövőbeli perceidből.

De ne aggódj. Nézd.

Tele lesz a szekrényed a vágyaimmal.